Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Börzsönyhöz az egyik legközelebb álló és a turista igényeket legjobban kiszolgáló település. A Börzsöny ezen vidéke az ember megjelenése óta lakott hely volt. Eleinknek a hegyek rengetegei nyújtottak biztonságot és védelmet, az erdő pedig élelmet. A hegyek lábánál elterülő sík terület kedvezett a legeltetésnek, a földművelésnek, a tó hallal látta el az itt élőket, az erdőből kitermelt fa pedig építőanyagot, feldolgozása munkalehetőséget nyújtott. A község határában talált csiszolt kőeszközök, a késő bronzkori két sáncvár maradványai - a Magas-hegy oldalán és a Pogány-vár csúcsán - mind-mind ékes bizonyítékai annak, hogy ez a terület kedvelt és fontos volt már az időszámításunk előtt élő embereknek is. A honfoglalás előtt avarok, kvádok, markomannok, majd szláv népesség lakta a tájat. 173-ban ill. a diósjenői tónál ütköztek meg Marcus Aurélius, római császár és filozófus csapatai a Pannóniát fenyegető "barbárokkal". A csata színhelyét emlékmű jelzi. A község neve, több nógrádi településhez hasonlóan, a honfoglaláskori Jenő törzs nevéből származik. A "diós" előtagot feltehetően csak a XVII. század során kapta. 1241-ben a tatárok felgyújtották a községet, a lakosság nagy részét megölték, a túlélők az erdőbe menekültek. Az emberveszteség pótlására később német telepesek, majd szerzetesek is érkeztek. Ennek köszönhető az a fellendülés, amelynek eredményeként 1460-ban már mezőgazdasági kiváltságokat kapott és a vámos hellyel járó előnyökhöz is hozzájutott a település. A XV. században valószínűleg a husziták építették a Csehek vára néven emlegetett erősséget, amelynek még a múlt század végén is megtalálhatók voltak a maradványai. A hagyomány szerint a falu határában állt a Pogány-vár, és a Magas-szirten, szép erdőség közepén pedig a Kámor-vár. A település fejlődését a török hódítása törte meg. A környékről rabszíjra fűzve hurcolták el a férfiakat, nőket és gyermekeket, elpusztították a templomokat, menekülésre kényszeríttették a katolikus papokat. Akadálytalanul terjedtek a reformáció tanai, s viszonylag korán megerősödött a református felekezet a katolikus egyház csak a török hódoltság után, 1685-ben jelenhetett meg ismét. A török elnyomást felváltó Habsburg uralom milyenségét jól jellemzi Diósjenő népének 1704 áprilisában II. Rákóczi Ferencnek küldött levele, amelyben az őket sanyargató császári seregek ellen kértek védelmet. A község lakossága körében nagy lelkesedés fogadta az 1848-49. évi szabadságharcot. Mintegy negyvenen álltak be honvédnak Damjanich vörössipkásai közé és a szabadcsapatokba. A szabadságharc két honvédtisztje volt Nagy Gedeon, a helyi református lelkész-esperes és a nemesi családból származó Bory László. A "rebellis" szellemiséget példázza, hogy a község lakossága Kossuth Lajost tiszteletbeli bírájává választotta. A századforduló után, mint a környék legjelentősebb, lélekszámban is egyik legnagyobb települése, meghatározó szerepet játszott. Fejlődését valamelyest akadályozta, hogy az országos főútvonal elkerülte, illetve a századfordulón még jelentéktelen települést Rétságot, főleg az 1950-es évektől a környék rovására erőteljesen fejlesztették. Diósjenő népének, amely a palócság nyugati ágához tartozik évszázadokon keresztül az erdő, a fa feldolgozása és szállítása volt a fő megélhetési forrása. Az itt élők a bölcsőjüket, bútorukat, szerszámukat, a szövőszéket, a pajtát, a házat és a fejfát maguk készítették. A diósjenői emberek kiváló szakembernek bizonyultak a kocsialkatrészek készítésében is. Hónapokig kinn a hegyekben, az erdei "műhelyek"-ben dolgoztak, s a munka végeztével járták a városokat. Hódmezővásárhelytől Zakopanéig árulták termékeiket. A századfordulón épülő vasút újabb munkalehetőséget jelentett, könnyebben elérhetővé váltak a közeli városok. Vác, Dunakeszi és Budapest gyáraiban találtak újabb kenyérkereseti lehetőségre. A naponta ingázók száma megközelítette az 500 főt. A két világháború között helyi munkalehetőséget jelentett Sváb Sándorné uradalma, az Erdőgazdaság csakúgy, mint Végh Károly néptanító országos hírnévnek örvendő gyümölcsfa iskolája. A község villamosítása 1939-ben, a helyben megépített Bíró-féle villanytelep jóvoltából történt meg. Ekkor alakították elektromos üzeművé az 1920-ban épített gőzmalmot is. A második világháború a község lakosságának újabb megpróbáltatásokat és jelentős vérveszteséget okozott. Az első világháború 63 hősi halottja után újabb 53 áldozatot gyászolhatlak a hozzátartozók. A halálba hurcolták a település kereskedelmében, vendéglátásában fontos szerepet játszó zsidó családokat. A járásból elhurcoltak emlékére az izraelita temetőben 1946-ban emlékművet állítottak. A második ukrán front 9. gépesített alakulata 1944. december 7-én foglalta el a falut. Újabb megpróbáltatást jelentett ez a helybelieknek, mert a főhadiszállásnak kiszemelt helységből az egész lakosságot hónapokra a szomszédos falvakba telepítették. Az első tsz-t Tolbuchin néven 1949-ben szervezték meg a községben. Ezt az Új Barázda TSZ erőszakot sem nélkülöző 1955. évi magalakítása, majd az úgynevezett tsz csoportok létrehozása követte. Az 1956. évi forradalmat követő újabb szervezési kampány nyomán a '60-as években érte el a gazdaság a legnagyobb méretét; 1969-ben a borsosberényi tsz-t is idecsatolták. Különösen a 70-es évek végén, a 80-as évek elején jövedelmező növénytermesztést, tejtermelést, brojler-hizlalást, szerteágazó ipari tevékenységet folytató, mintegy 400 embert foglalkoztató - a falu életében meghatározó szerepet játszó - szövetkezetben a rendszerváltozást követően felszámolási eljárás kezdődött. 1995-ben a Börzsönyalja tsz. megszűnt. A tsz. 3000 hektárt kitevő föld- és erdőterületei, halastava, nagyméretű telepei, ingatlanjai és gépei árverésre kerültek, jórészt a nagyszámú kárpótlásra jogosult és tagi résztulajdonos, valamint az önkormányzat, a horgász egyesület, illetve néhány nem községbeli vállalkozó kft. birtokába jutott. A vidéki ipartelepítés részeként került Diósjenőre 1969-ben a budapesti VILLTESZ Szövetkezet autóvillamossági üzeme. Kár, hogy az üzemépítésnek áldozatául esett a falu szívében álló régi Esterházy-kastély, amely többször átalakított formában volt az Izraelita Szünidei Gyermektelep Egyesület nyaralója is, az államosítás után pedig iskola, kultúrotthon színházteremmel, csupa tükör táncteremmel, stúdióval, szabadtéri színpaddal. A kastély ősparkjában épült fel 1970-ben a Szentgyörgyi István nevét viselő művelődési ház. Bejáratával szemben Mikus Sándor Kossuth díjas szobrászművész Olvasó nő című alkotása volt látható. Ma áruház található az átalakított épületben.