Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fabó András Ágostai evangélikus lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1810. március 10-én született Losoncon, szegény szülőktől. Ugyanott kezdte meg tanulmányait is, majd Pozsonyban az evangélikusok főiskoláját végezte el. Ezt követően Szontágh Pálhoz, Nógrád megye meghatározó politikai személyiségéhez, Madách Imre jó barátjához ment nevelőnek. 1833-ban tanárként dolgozott Losoncon. Két év múlva Agárdon lett lelkész, hol lelkészi hivatásának és a tudománynak élt. Esperességi s kerületi jegyző, tanácsbíró, több bizottság tagja s szorgalmas tollvezetője volt. Székács Józsefnek, kivel kora ifjúságoktól fogva a legszorosabb baráti viszonyban álott, superintendes korában jobb keze, leghűbb támasza, eszméinek gyakran tolmácsa volt. Amit Székácsnak az elnöki székből nem lehetett indítványozni, azt Fabó az ülnökök sorából indítványozta s vitte is többnyire keresztül. Ez a barátság egész életén keresztül végigkísérte. A bányakerületi egyházi utasítások kidolgozása is rá bíztatott és ez volt e téren utolsó munkája. Agárd ahol lelkészkedett, tót falu, és ő 38 éven át tót pap volt; de amellett magyar író. Mint ember szerény, igénytelen, de nyájas a társalkodásban eleven, mint barát hű, mint keresztény adakozó. Élete végéig szorgalommal olvasott s írt, bár szemei meggyengültek. Meghalt 1874. március 18-án Agárdon. Könyv-és oklevélgyűjteményét végrendeletileg a pesti ágostai evangélikus iskolának hagyományozta. A Magyar Tudományos Akadémia 1864. január 20-án választotta őt levelező tagjai sorába. Értekezése, mellyel a m. tud akadémia ülésében, 1864.május 9-én tartotta meg székfoglaló beszédét, Beythe István életrajzáról szól. Rendkívül termékeny író volt. 1830-ban jelent meg Tudományos Gyűjteményben az elsőcikke majd ezt követően több folyóiratba s hírlapba írt saját neve alatt, vagy álnéven. kedvelte az álneveket. Többnyire Ligetfy Andor, Ipolytáji, Hegylaki, Daru, Garády álnevekkel, illetve névtelenül közölt számos eredeti írást vagy fordítást. Önálló mukái közül kiemelkedő a Víg Dezső álnéven 1858-ban megjelent Czigány adomák, az 1859-ben napvilágot látott Szent történelem tankönyve, az 1861-hez kötődő Vallásos elmélkedések protestánsok számára című, az 1868. évi Rajzok a magyar protestantizmus történelméből.Több munkája jelent meg latin és német nyelven az evangélikus vallásról.A XVIII. század politikai és erkölcstörténetével foglalkozik Vitnyédy István levelei 1652-64 című írása. Történeti munkái a magyar és erdélyországi mind a két vallású evangelikusok okmánytára és az 1662-iki országgyűlés című. Ősagárdon hunyt el 1874. március 18-án. Egy 1900-ban megjelent forrás így emlékezik reá: ,,Egy országos hírű tudósunk Agárdon működött 39 éven át s itt is halt meg. Kilétét megmondja az Agárdi temetőben levő következő sírfelirat:Itt nyugszik Fabó András Agárdi ev. lelkész, a magyar tudományos akadémia tagja, a Történelmi társulat tagja, született Losonczon 1810-ben, meghalt Agárdon 1874-ben. Siratják őt mint jóltevőjöket Agárd és vidéke, mint írót a magyarhoni evang. egyház, mint legjobb barátját: Székács József.” Munkánk szempontjából legfontosabbnak Fabó András Agárdi nép című írását tarthatjuk. A tanulmány 1854-ben jelent meg a Magyarország és Erdély képekben című könyv második kötetében. Egy nagyszerű munka Agárd hétköznapjairól, ünnepnapjairól. Másfél évszázad távlatából csodálatos dolog visszatekinteni egy falu életére. Az írás minden apró részletre figyel. Írója kritikusan ítél, megdorgálja a hibákat, de at egész írásból átsüt az a szeretet, mellyel a falu lelkipásztora szemléli szeretett híveit. Közel két évtizede köztük él már ekkor Fabó, részese életüknek, tudója örömeiknek, bánataiknak. Műveltsége, tapasztalatai révén mégis pontosan tudja megítélni tetteiket, rácsodálkozik ősi szokásaikra, melyeket talán még a felvidéki őshazából hoztak. Az írás mai olvasója mintegy ráadásként még Fabó ízes, kissé régies szóhasználatában is gyönyörködhet. Élvezetes olvasmány, s nem csupán a helytörténet iránt érdeklődők számára. Az írást megjelentető szerkesztői megjegyzést fűz a tanulmány után. Követésre méltó példaként ajánlja mindenki figyelmébe. ,,Ezen népismertetés példányúl szolgálhat arra: mint lehet és köll e nagy fontosságú tárgyban a legkisebb részletekig kimerítően, s a mellett mégis eleitől végéig érdekesen írni. E téren legtöbbet várhatunk szerző pályatársaitól, hazánk lelkes papjaitól, kik a néppel mint ennek atyjai, lelki vezérei, legközelebbi viszonyban: érintközésben állanak." Az írás a falu bemutatásával kezdődik. ,, Lakosainak száma, legujabb országos összeírás szerint 511 lélek, köztök 252 férfi, 260 nő, egyházi tanitóikat s pár kézmívest kivéve, mindnyájan földmívelők. Nyelvökre: 58 magyar, 422 tót, kik azonban magyarul majd mindnyájan értenek, beszélnek, s mint alább látandjuk, szellemben és szokásokra nézve is egészen elmagyrosodtak, 5 zsidó, 3 czigány; vallásukra: 48 r.kath., 435 evang., 5 zsidó." Sorra veszi az élet legjelentősebb állomásait, a születéstől, a gyermek-, majd ifjúkor szokásait. Az általa igen hasznosnak tartott fonókról például így ír: "Fonodának nevezzük azon házat, hol téli hónapokon át a leánysereg fonás végett, szombatot, vasárnapot s más ünnepeket kivéve, esténkint, legyen bár a legnagyobb sár vagy zúgjon a legdühöngőbb zivatar, összegyül. Alig hozzák t.i. az asszonyok rendbe a paszkoncza v. virágos kendört, september dereka táján, hosszabodván már az esték, egy vasárnap néhány meglöttebb leány szertenéz a faluban s kiszemel néhány házat, melyeket fonodául alkalmasaknak vél. A népélet bizony - különösen a dolgozat keletkezésének távlatában - tele volt a múltból örökölt babonás szokásokkal, termékenységvarázsló, bőségbiztosító, gonoszűző cselekedetekkel. A korabeli egyház is gyakorta elítélte, sőt tiltotta ezen szokásokat. Fabó azonban felülemelkedik ezen, s a szakember szemével nézi faluja népét. Kissé irigykedve olvashatjuk a feledésbe merült szép lakodalmi szokásokat, s hogy a falu egy nagy család volt, melyben figyeltek az emberek egymásra. Érdekes lenne párhuzamot vonni a másfél évszázados és a mai falu képe között. Fabó András írása egy olyan tükröt állít olvasója elé, melyből valaha élt eleink intenek bennünket arra, hogy a jó szándékú emberi kapcsolatoknál nincs fontosabb. Az írás talán legérdekesebb része az, hogy miként szervezte meg egy falu saját működését. Fabó leírja, hogy ki lehetett a bíró. Olyan ember, aki "foganatba véteti a felsőbb rendöleteket, intézkedik az adó bészedéséről, a pörlekedőknek kiszabott korlátok közt ő szolgáltat igazságot, a helység közügyeiről ő gondoskodik. De az utóbbiakat illetőleg hagyományos szokás maga mitsem határoz, hanem a falu véneivel egyetértőleg. Ezek tanácsa s beléegyezése nélkül mibe fog, mitsem végez. S e részben annyira tiszteli a nép jogait, hogy azoknak magát zúgolódás nélkül alájok veti. S a nép vénei is ragaszkodnak e jogukhoz elannyia. Hogy voltak már esetek, miszerint a rossz vagy kihágó bírót a vének kalodába tétették s ő az ítéletet magán végrehajtatá." Megismerhetjük a törvénybírót, kinek tisztje a bírónak segítségére lenni, s a kimondott ítéletét, vagy végézsét "kijelenteni", a polgárt, kinek kötelessége a gazdákat kijelölni a községi feladatok végrehajtásához. Bemutatja a kisbírót, akivel a leveleket küldözték, a tizedest, aki a tudnivalókat viszi házról házra, s aki a bírónak "keze és lába", az adószedőt, kit az írástudó zsellérek közöl választottak, a hajtóbírót, aki arra ügyel, hogy a jószágok őrzői el ne mulasszák teendőiket, a csőszt, ki a mezőre felügyel, s az éji őrt. Ez utóbbi felelősségteljes feladata, hogy nyaranta este tízkor, télen pedig egy órával korábban hangos énekszóval figyelmeztessen az éj beköszöntére, a hajnal elérkeztére, de ő ellenőrzi a kémények állapotát, harangozik a templomban, "húzza" az orgonát, és ingyen ás sírt a rokonok közreműködésével. Fizetése mindezért "10 kila rozs, 10 ft, váltóban, egy pár csizma". olvashatunk a legénybíróról, kinek egész tiszti kara van, s ki arra ügyel, hogy a legények illendően viselkedjenek, a templomban a fonóban, a táncos alkalmakkor, s egyáltalán mindenütt. Eligazítja a perpatvarokat, megfenyíti a kihágókat, s rendet tart az ifjak körében.

Gaál István Ősagárdon született 1877. november 10-én. geológus, paleontológus, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa volt. Ez utóbbi címét 1953-ban kapta. Egyetemi tanulmányit Kolozsváron kezdte és a budapesti egyetemen fejezte be 1905-ben természetrajz-földrajz szakon. 1911-ben kapcsolódott be az Erdélyi-medence területén folyó földgázkutatásba. Paleontológiai kutatásai és azok eredményei alapján a kolozsvári egyetem magántanárrá habilitálta. Először a dévai főreáliskola tanára volt, közben geológiai, paleontológiai kutatásokat végzett. A hunyadmegyei Rákosd szármata korú csigafaunája (megjelent Budapesten, 1916-ban) az első olyan magyar nyelvű szakmunka, amely egy földtani korszak csigaállatvilágát részletesen leírta. A kolozsvári egyetemen magántanári képesítést nyert. 1912-től Budapesten tanított, 1919-től 1924-ig a szegedi egyetemen helyettes tanárként működött. Igen hosszú frontszolgálat után leromlott egészségi állapotban került haza az I. világháborúból, így látott neki 1919- 1923 között először Budapesten majd Szegeden a Ferenc József Tudományegyetem Ásvány-földtani Intézetének szervezéséhez illetve vezetéséhez. Betegsége miatt 1923-ban Budapestre költözött és a Nemzeti Múzeum Őslénytárában vállalt munkát. Itt dolgozott 1934-ig, nyugdíjazásáig mint múzeumi igazgató. Fő kutatási területe az ősállattan volt, e területen érte el legjelentősebb eredményeit. legfőbb művei. Az erdélyi metángáz-kutatás kritikai megvilágításban (Kolozsvár, 1913); A Föld története (Bp., 1924); Amit roszul tudunk (Bp., 1943). Munkásságát szinte haláláig folytatta. Budapesten hunyt el 1956. április 25-én. Pongrácz Informatió-jában így olvashatjuk:"Agard Calv.", ezek szerint tehát lakói reformátusok lettek. Pozsonyba megidézett prédikátora Balthasar Niclesius. Mivel a falu a hódoltság alatt nem pusztult el, és most evangélikus; ezért Pongrácz megállapítását - egyetértve Varga Lajos egyháztörténésszel - tévesnek kell minősítenünk. A térség múltjával foglalkozó másik egyháztörténész Chobot Ferenc szerint is a falu evangélikussá és nem kálvinistává lett. Templomról Chobot nem beszél. A mai evangélikus templom csak II. József alatt 1786-ban épült. (Más forrás szerint egy évvel korábban.) Tornyát azonban csak 1820-ban emelték. A Cassa Parochorum szerint 1734-ben a régi templom romjai, mely egy katolikus templom romjainak látszik, még megvannak. Valószínű, hogy az ősi katolikus templomot a lutheránus lelkész elfoglalta, de a lelkészség a XVIII. század elején megszűnvén a templom rombadőlt. Ma a kevés számú katolikus a nőtincsi őlébániához tartozik. Mocsáry azt írja, hogy anyatemplomuk volt 1702-ben, s jeles prédikátoruk ekkpr herman Sámuel. Az ellenreformáció megpróbáltatásairól szólva így ír: "Nem sik idő telvén, a´ köz veszedelem ezen falut is felkereste, valamint ezen egész környéket, tudniillik a´ meg nem elégedettek dúlása ezeket is elfogyasztotta olly annyira, hogy a´ lakosok akkori papjokat Michalides Jánost tovább is letartani elégtelenek lévén, azt 1714. eszt.eleresztették, magok pedig Bánkhoz affiliáltattak, ´s oda tartoztak egész a´ tolarentialis idő-szakaszig, azólta ismét anya-templomjok vagyon magoknak. 588 lélek találtatik itt; mostani Prédikátorjok Holiczi Mátyás." A török után a protestáns egyház kettévált reformátusokre és evangélikusokra. A királyi jóváhagyással megalakult a pozsonyi rendkívüli törvényszékre csupán megyénkből 41 protestáns papot és tanítót ídéztek meg. Börtöm, üldöztetés, gályarabság várt rájuk. Köztük az agárdi Balthasar Niclesiusra is. Voltak egyházak, kik elbújtatták, letagadták papjukat. A nógrádvári basa ugyanakkor az uralma alá eső terület papjainak egyenesen megtiltotta, hogy Pozsonyba menjenek, sőt az idéző szolgabírót és esküdtet meg is botoztatta. Csak 20-20 arany váltságdíj fejében bocsátotta szabadon. Bár a szécsényi országgyűlés 1705. szeptember 30-án kimondta, hogy a katolikusok által 1687. óta lefoglalt templomokat vissza kell adni, a Rákóczi szabadságharc bukása után újból kezdetét vette az erőszakoskodás. 1718-ban elvették az agárdi protestáns templomot, s megtiltották a szabad vallásgyakorlást. Megyeszerte kényszerítették a protestánsokat a katolikus vallás gyakorlására. A számszerű többségében protestáns főurak úgy igyekeztek visszavágni, hogy birtokaikra protestáns vallású parasztokat telapítettek az északi megyékből. Így tett Agárd földesura Jeszenszky Miklós is, s így kerültek a faluba a szlovák telepesek. A falu zártsága miatt a helybelieknek sikerült megőrizniük a szlovák folklór értékeit, az ősi szlovák nyelvet, szókincset és archaizmusokat. A községben alakult Faluszépítő és Hagyományőrző Egyesület nagy gondot fordít a hagyományok ápolására. Helytörténeti Gyűjteményt hoztak létre, a Faluházban pedig különböző programokat szerveznek a falu lakóinak. A falunak napközi otthonos óvodája, művelődési háza, könyvtára és orvosi rendelője van. A helyi önkormányzat a szlovákiai Jesenével ápol testvértelepülési kapcsolatot. A falu tehát egy igen nagy múlttal rendelkezik, a tavalyi évben a falu megrendezte az első Ősagárdi agár fesztivált mely a kezdeti rossz idő ellenére igen népszerű és látogatott volt. Mivel a falu nevét is eme nemes állatokról kapta, felajánlotta az agaras közösségek csekély szubkultúrájának, hogy segítséget, támogatást és teret ad megmutatni magukat a fesztivál keretein belül és a Magyar Agár Klub segítségével egy színvonalas programot hozott össze. A rendezvény egy kétnapos program volt az első nap a különböző zenés produkciók előadások és rendezvények melett egy egész napos kutyakiállítást is magába foglalt, ami az agarasok számára újabb eredményeket a látogatók számára pedig látnivalót és érdekességet ajánlott a különböző típusú agarakkal. A fesztiválon természetesen különféle értéktárgyakat kutya felszereléseket és eszközöket is lehetett vásárolni valamint a falusiak ételt és italt biztosítottak. A fesztivál leglátványosabb eleme az utcai felvonulás volt, amelyen minden agártulajdonos a saját kutyájának fajtájához tartozó ország autentikus népviseletében vonult fel lovas, zenés és természetesen bámészkodó kísérettel együtt. A rendezvény második napja a közeli Isaszegi versenypályán folytatódott ahol a teljesítmény volt a fő szempont a nap végén a kiállítás és a verseny eredményeiből összesítve egy szépség-teljesítmény díjat adtat át a győztesnek. A fesztivál idén is megrendezésre kerül színvonalas programokkal, kiállítással, étellel-itallal, árusokkal és felvonulással. Ám az agaras szubkultúra nem csak ily módon lehetne megfelelő csalogató eszköz a turizmus szempontjából. Magyarországon korábban nem csak a két korábban említett, isaszegi és rábapatonai pálya állt rendelkezésére a versenyezni vágyóknak. Csepel mellett Vác is rendelkezett egy pályával. Vác városával szemközt a Dunán található pokol-szigeten is működött egy versenypálya, ahol szintén futtattak agarakat. A Pokol-szigeten található a Bolhavár nevű római erőd romja is, amely az itt átvezető útvonal fontos erődítménye volt. A pokol szigeti pálya estleges felújításával, renoválásával, fenttartásával és működtetésével bár hatalmas kockázatot lehet vállalni, ám kis szerencsével, és megfelelő mennyiségű érdeklődővel egy igen színvonalas és érdekes színfoltja lehetne az Északi régiónak, valamint látványos turisztikai eleme.